Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

fényes krátereit, az Orion csillagködörvényeit, a Tejút elmosódó
ragyogását. Utána homokkal befútt utakon hajtanak haza, és
megbocsátanak egymásnak. Az után a telefonhívás után az
ábrándkép, amely kislánykora óta életben tartotta,
szertefoszlott. Az anyja elsodródott mellőle valahol a Mojave-
sivatag és Brit Columbia között, de ez a remény addig
folyamatosan kitartott. Voltak pillanatok, amikor nagyon
közelinek tűnt, s amikor kiderült, hogy végleg elérhetetlen
távolságba került, a veszteség túl soknak bizonyult ahhoz, hogy
elbírja.
Emlékezett arra, hogy lerakta a telefont az első igazi lakása
konyhapultjára Santa Cruzban, és a pult színét bámulta – a
szemcsés, ezüstszürke foltokat –, majd hagyta, hogy a háta
lassan végigcsússzon a hűtő oldalán, ahogy a lába elgyengült
alatta. Emlékezett arra is, hogy nagyon sokáig ott maradt
könnyektől fuldokolva, és azon csodálkozott, hogy lehet még
magánál, hogy lehet életben. Reggel a padlócsempéhez
nyomódó arccal ébredt. Órákig bámulta a fehér fugát a
lazacrózsaszín lapok között, s arra gondolt, hogy ha ezt a mintát
a fejében tudná tartani, és semmi egyebet, akkor túlélné a
napot.
Felidézte a csempe mintáját. Hagyta, hogy betöltse. Rózsaszín
rombuszok fehér keretben. Emlékezett arra, hogy végül felkelt a
padlóról, odasétált a hátsó ajtóhoz, és kinyitotta. Leült az apró
udvarra vezető lépcsőre, felnézett az ég kék kupolájára.
Megtalálta a kiutat. Most is képes lesz rá.
Amikor aznap este visszatért a Kis Földre, az adrenalin
áradata már alábbhagyott benne, helyette sajgó üresség tépte az