Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

kellemesnek, sőt, gyakran meglehetősen kellemetlenek voltak,
de mindig elevenek, közvetlenek, újak számára.
Olyan sok mondanivalója volt. Érdeklődni akart a nő útjáról,
arról, hogy milyen érzés a csillagok között lenni, és nem csak
lentről bámulni őket. Meg akarta kérdezni, milyen odakintről a
Föld, hogy mennyi ideje utaznak – de a kapcsolat meggyengült,
majd eltűnt. Tekintetbe véve a köztük lévő hatalmas távolságot,
a Föld forgását és a légköri zavarokat, ez nem számított
meglepőnek. Eltárolta a frekvenciát, és azt tervezte, hogy
figyelni fogja, bármennyi idő is kell a kapcsolat
helyreállításához.
A következő tizenkét óra során csak egyszer hagyta el a
kunyhót, amikor visszasétált a sátorba, és főzött magának egy
termosznyi bőségesen megcukrozott kávét. Iris az egyik
matracon olvasott éppen, és Augustine mindent elmesélt neki –
a nőt, az asztronautákkal teli űrhajót. A kislányt nem izgatták
fel a hírek. Augustine megpróbálta rávenni, hogy kísérje vissza
a rádióhoz, de Iris nemet mondott, inkább tovább olvasott. Úgy
tűnt, örül a férfi örömének, de őt magát semennyire nem
érdekli a fejlemény. Augustine elgondolkozott, vajon
megértette-e a jelentőségét. Majd vállat vont, és a termosszal a
kezében visszacsoszogott a kis épületbe, azon töprengve, Iris
miért nem ugrott a lehetőségre, hogy más hangot is halljon az
övén kívül, hogy egy másik világban lévő nővel
beszélgethessen.
Beült a berendezések elé, a vevőket a megfelelő
hullámhosszra állította, és a székében hátradőlve hegyezni