Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

(BlackTrush) #1

kezdte a fülét a szokatlan hangokra a fehérzajban, miközben
igyekezett nem elaludni.


BELETELT PÁR PILLANATBA, amíg rájött, hogy ismét az ő hangját
hallja, és visszatért kábult álmából a fagyos kunyhóba. Akkor
viszont hirtelen ült fel, amitől az üres termosz a padlóra zuhant.
A mikrofonért kapott.
–  Itt vagyok – mondta. – KB1ZFI, vétel! – Még egy-két
másodpercig lenyomva tartotta az adó gombját, azon
gondolkozva, hol kezdje, mit kérdezzen, mit meséljen. Azt
hajtogatta magának, hogy legyen türelemmel. Várja meg a
választ. – Vége.
Egy férfihang szólalt meg a mikrofonban rekedtesen, torzan
a távolságtól.
– KB1ZFI, itt az Aether parancsnoka, Gordon Harper. El sem
tudom mondani, mennyire örülünk, hogy beszélhetünk önnel.
Sullivan specialistával vagyok itt, akit már ismer. Sully azt
mondja, ön éppúgy nem érti, mi történt, mint mi. Megerősítve?
–  Megerősítem – felelte Augie. – Én is örvendek, hogy
önökkel beszélhetek, isten hozta önöket itthon! Sajnálom, hogy
ilyen körülmények között. Már nagyon rég nem hallottam
semmit az éterből. Egy éve volt az evakuálás. Önöknek
szerintem több információjuk van nálam, a helyzetük miatt.
Vége.
Hosszú szünet következett, és Augie-ban felmerült, hogy
talán elveszítette a kapcsolatot, de utána ismét megszólalt a
parancsnok.

Free download pdf