Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

majd a vevőket is, de utána mindig rájött, hogy még a matracán
hever bénultan, és az álom újrakezdődött; az elméje felébredt,
kiment a kunyhóba, ám a teste ott maradt. A valódi ébrenlét
ritka pillanatai fájdalmasak voltak, és rövidek. Augie teste izzott
és fázott, reszketett és izzadt. Legnagyobbrészt a tudatosság
peremén lebegett, arról álmodott, hogy felébred, arról álmodott,
hogy arról álmodik, hogy felébred. Az agya csapdába esett a
tudatalattija kifogyhatatlan rétegeiben: ha lehántott egyet,
előkerült alóla egy újabb.
Iris is ott volt, a valóságban vagy talán csak az álmában, ezt
nem tudta. Az ágy mellett várakozott aggodalmas tekintettel.
Hűvös, nedves rongyokat simított a homlokára, és gőzölgő,
forró ruhákat a mellkasára. Énekelt neki; a farkasok vele
üvöltöttek. Augustine időnként összekeverte Jeannel, máskor a
saját anyjával.
Amikor végül visszaküzdötte magát az éberségbe, a sátor
sötét volt, és hideg, az elektromos lámpa kiégett, az olajkályha
kiapadt. Vajon mióta? És hol van Iris? Augie keresett magában
némi erőtartalékot, kiment, kicserélte a kályhát tápláló
olajoshordót, majd újra begyújtott, mielőtt ismét összeesett.
Megivott két liter vizet, olyan hideget, hogy megfájdult tőle a
feje.
Lerakta a kancsót, és Iris már ott is termett, belépett az ajtón,
aztán bereteszelte maga mögött. Felemelte az egyik
kerozinlámpa üvegkürtőjét, majd meggyújtotta a kanócát egy
gyufával, és visszarakta a hengert a helyére. Beállította a lángot.
Odavitte a lámpát Augie ágya mellé, pár pillanatig tartotta
felette, végül lerakta az asztalra. Tenyerét a férfi homlokára