A lány bólintott, és tovább nézte, üres tekintettel gyönyörű
arcában. Augustine megpróbálta felfogni, amit végig tudott.
Belesajdult a feje az erőfeszítésbe.
– Miért vagy itt? – suttogta. Iris oldalra billentette a fejét, s
megvonta a vállát, mintha azt felelné: azt mondd meg te.
Augustine a szemgödrébe nyomta a tenyere élét, a fény és
sötétség táncát figyelte a szemhéja mögött. Tudta, hogy ha
felnézne, üres lenne a szék. Felnézett, és üres volt.
EGY BIZONYOS SOCORRÓI ESTÉRE évek óta nem gondolt. Nagyon
igyekezett elűzni az emlékét, de ekkor felidéződött benne,
megrezgetve a levegőt haldokló tüdejében. Nem sokkal azután
történt, hogy Jean elmondta, terhes, ő pedig azt követelte, hogy
menjen abortuszra. Már későre járt, és ő hívatlanul érkezett,
Jean ennek ellenére beengedte abba a kis lakásba, amelyet a
munkahelyük közelében bérelt. Tele volt könyvekkel és
nyomtatópapírok kupacaival. Jean disszertációja ott hevert a
konyhaasztalon feltornyozva, mellette a lila filctolla kupak
nélkül, nyitott jegyzetfüzete telefirkálva és egy csésze tea.
Augustine az asztalhoz tántorgott, lerogyott egy székre. Részeg
volt. A tea valahogy kiömlött, átáztatta a lapokat, a lila tinta
könnyektől elmaszatolódott szemfestékként folyt szét. Jean nem
haragudott, hanem... milyen is volt? Szomorú. Leült mellé,
eligazította az immár üres teáscsészét, és egy konyharuhát
dobott a tócsára, amely az asztal széléig folyt, majd lecsöpögött
a padlóra.