– Ma rengeteg dolgunk lesz – közölte Harper. – Thebes,
ellenőriznéd a Szojuz tömítéseit? Tal, tudom, hogy téged lefoglal
a röppályatervezés, úgyhogy Ivanov, segítenél? Futtassunk le
egy landolási szimulációt, mielőtt vége a napnak, utána még
egyet holnap reggel, indulás előtt. Én ellenőrzöm a túlélő-
felszereléseket a Szojuzban, és Sully, te megpróbálkoznál még
egyszer a kommunikációval? Van még bármi, amit
elfelejtettem?
– Nem hinném – felelte Tal. – Lássunk neki!
Sully azután is az asztalnál maradt, hogy a többiek elmentek,
hagyta, hogy leülepedjenek a porfelhőként kavargó gondolatai.
Tudta, hogy ennie kellene, de nem volt képes rá. Zsebre vágott
egy proteinszeletet későbbre, majd elhagyta a néptelen
centrifugát. Amikor beért az üvegházi folyosóra, ott találta
Harpert, aki úgy tett, mintha a növényeket vizsgálná, miközben
rá várt.
– Jól vagy? – kérdezte.
– Jól – felelte Sully. – Csak egy kicsit meglepődtem. Kissé...
félek, azt hiszem.
– Mitől?
– Attól, ami odalent van, gondolom. Már belenyugodtam,
hogy kikapcsolok, és csak eszem, alszom és naponta ötven
napfelkeltét megnézek, de most... most minden megváltozott.
A férfi megérintette a karját, tenyerébe vette a csuklóját.
Ismét az a melegség: az ezernyi ajtó kicsit szélesebbre tárult.
Harper megfordította a csuklóját, az órájára nézett; Sully
majdnem összeomlott ettől az egyszerű gesztustól. A vastag kék
blacktrush
(BlackTrush)
#1