Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

súlyukat szomorúságban. Csupán pár szó is jelenthet valamit. A
vevők nem érzékeltek semmit, csak légköri zavarokat és
fehérzajt. Sully végül mindent kikapcsolt, és még egyszer,
utoljára visszaúszott a Kis Földre.
A legénység nyomott hangulatban vacsorázott. Senkinek
nem volt kedve beszélgetni. Sully korán lefeküdt, míg Harper és
Thebes visszamentek az ISS-be, hogy lefuttassanak egy
leszállásiszekvencia-szimulációt. Tal és Ivanov még egyszer,
utoljára együtt játszottak. Miután Sully lekapcsolta a lámpáját,
sokáig ébren feküdt, és gondolkozott. Hallotta, hogy a függöny
túloldalán a kollégái is lefekvéshez készülődnek: a vécéajtó
nyílását és csukódását, a függönyök susogását, az ágyneműk
zizegését. Thebes megköszörülte a torkát, Tal köhögött, Ivanov
halkan pityergett, Harper a füzetébe jegyzetelt. Könnyen meg
lehetett állapítani, melyik hang kihez tartozik, és hol vannak a
centrifugában. Sully jól ismerte a társait és az otthonukat – de
már nem sokáig, emlékeztette magát.
Aznap éjjel álmában a Föld felett lebegett szkafander nélkül,
hajtómű nélkül, a kék kezeslábasában, amelynek az ujját
megkötötte a derekán, betűrt szürke pólójában. Hátrapillantva
a válla felett az űrállomásra, látta, hogy arcok figyelik a
kupolából, és integetnek neki. Búcsúznak tőle. Devit is ott látta,
mosolyogva, barna tenyerét az üvegre szorítva. Lucyt Jack
vállán. Az anyját, Jeant. Mindenki örült, és szerencsét kívánt
neki. Sully megfordult, és a Föld felé lökte magát a vákuumban,
karját a feje fölé emelve, lábujjait kinyújtóztatva, készen arra,
hogy fejest ugorjon az atmoszférába, mint egy műugró a vízbe.
A teste felmelegedett, majd egészen felforrósodott, utána