hirtelen észrevette, hogy lángol, úgy zuhan végig a légkörön,
akár egy üstökös. Felébredt, mielőtt becsapódott volna a földbe.
A szája kiszáradt, a nyaka sajgott. Az órájára nézett. Eljött az
idő.
AZ AETHER ÖTFŐS LEGÉNYSÉGE összegyűlt az utolsó Szojuz
leszállóegység bejáratánál. Mindenki megölelte egymást, és pár
perccel tovább időztek az ajtóban a szükségesnél. Tal végül
kijelentette, hogy jobb, ha indulnak, amíg nyitva a leszállási
ablak. Leugrott a járműbe, nekifogott becsatolni magát. Harper
még utoljára megrázta Thebes és Ivanov kezét, majd
mindkettőjüknek a fülébe súgott valamit. Sully habozott.
Megölelte Ivanovot, harmadszor is az elmúlt öt percben, és
mindkét arcát megcsókolta. Vízcseppek lebegtek közöttük –
könnyek, de nem tudta, melyiküké. Thebes felé fordult.
– Biztos vagy benne? – súgta a férfi fülébe, miközben az
ismét megölelte.
– Teljesen – válaszolta Thebes, aztán gyengéden a
leszállóegység felé tolta. – Jó utat, barátaim! – mondta a
többieknek. Ivanov intett, mire behúzták maguk mögött az
ajtót.
Sully beszíjazta magát az utolsó ülésbe, Harper bal oldalán.
Még hallották, ahogy az ajtó túloldalán bezárják a zsilipet, aztán
semmi. Csak a saját testük hangjai: ideges lélegzetvételek,
mocorgó végtagok. Tal nyomkodni kezdte a vezérlőfelületet.
Elővette a visszatérési szekvencia kézikönyvét, a lába közé
gyűrte, amíg beállította a kezelőszerveket. Alaposan ellenőrizte,