Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

parancsnokuk befelé csatornázta a változásokat. Rajzokat
készített a Jupiter viharos öveiről, ahogy a Ganymedes
felszínéről látszottak, ahol alig pár nappal korábban állt. Egyik
vázlatfüzetet töltötte meg a másik után, és a ceruza grafitjának
halvány nyomait hagyta mindenen, amihez hozzáért.
Ami pedig Sullyt illeti, ő a kommunikációs fülkére
összpontosította a figyelmét. Hagyta, hogy a jupiteri holdakon
hagyott eszközökből beáramló adatok kössék le minden
kapacitását. Alig volt képes annyi időre megszakítani a
munkáját, amíg evett, vagy lepedálozta a kiszabott időt a
szobabiciklin, ingerülten hátradobálva sötét franciafonatát a
válla felett, miközben az órára tekingetett, hogy mikor térhet
már vissza a kommunikációs fülkébe. Évek óta most először
érezte, hogy megbékélt az áldozatokkal, amelyeket az
űrprogramban való részvételért hozott; azzal, hogy maga
mögött kellett hagynia a családját. A maró kétkedés – vajon
megérte-e, jó döntést hozott-e – végre elhagyta. Terheit ledobva
siklott előre a bizonyosságba, miszerint a számára elrendelt
utat követi, itt a helye, és ő apró, ám lényeges eleme egy általa
felfoghatatlan univerzumnak.
Az álom emléke elhalványult, Sully gondolatai már a
parancsnoki fülkében jártak. Miközben felhúzott egy zoknit,
azon töprengett, vajon milyen rejtélyek kerültek a gépeibe a
rádiófrekvencia-hullámokon át, amíg aludt. Utána felmerült
benne egy kellemetlen gondolat, amely a sötét perifériáról
közelített. A küldetésük eddig sikeres volt, de ő senkivel nem
tudta megosztani a felfedezéseit. Ahogy egyikük sem. A
Küldetésirányítás nem sokkal a Jupiter felmérése előtt elnémult.