Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

A römi volt az új kedvencük. Az egész legénység pókerezett,
amíg először át nem keltek az aszteroidaövön, az utazásuk
megkezdése után hat hónappal. A többiek fokozatosan
lemorzsolódtak, végül a játékok teljesen leálltak a jupiteri
holdvizsgálatok miatt. Csak most tértek vissza a kártyához,
hogy elkezdték megérezni a kommunikációs szünet nyomasztó
hatását, de ezek után is csak Harper és Sully akart játszani.
Úgyhogy azóta römiztek.
– Nagyon megnehezíted számomra, hogy veszítsek – felelte a
nő, aztán még egy sort kirakott, az utolsó lapját pedig lefordítva
lecsapta maga elé az asztalra. A férfi csak fogta a fejét, és
felsóhajtott.
– Írd fel, csaló! – hagyta rá.
Megszámolták a kártyáikat, és Sully feljegyezte az
eredményüket az írótáblájára, az Io sugárzási jellemzőivel
kapcsolatos kósza adatok mellé. Miközben elvégzett pár gyors
fejszámolást, Harper úgy figyelte, mintha le akarná rajzolni. A
tekintete végigsiklott a nő vonásain, konstatálta a nyakán és
arcán felszaladó vörösséget. Jó érzés volt, hogy megnézik,
ugyanakkor kicsit fájdalmas is, mintha a férfi pillantása égette
volna Sully bőrét. A nő lefirkantotta az aktuális eredményüket.
– Még egyet? – kérdezte szemét a jegyzeteken tartva. Harper
megrázta a fejét.
–  Még mindig hátravan egy órám a biciklin. Majd holnap
jöhet a nagy visszavágó.
–  Alig várom – felelte Sully, miközben összeseperte a
kártyákat, és berakta őket a dobozukba. Felállt, és felhajtotta az
asztalt a falhoz. – Legközelebb az agyadat is hozd magaddal, jó?