Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

– Ezt egyszerűen nem értem – folytatta Tal. – Ha nukleáris
háborúról lenne szó, azt tudnánk. Ha egy aszteroidáról, azt is
tudnánk. Ha pedig világméretű járványról... a francba, én nem
vagyok epidemiológus, de nem hinném, hogy egyik nap még
minden rendben, másnap meg mindenki halott lenne.
Devi megborzongott, de nem mondott semmit.
– Szóval most mi legyen? – kérdezte Thebes. Harpert nézte.
Mindenki Harpert nézte, a parancsnokukat, aki megadóan
felemelte a tenyerét.
–  Erre nincs... precedens. Erről nem esett szó a kiképzési
anyagokban. Szerintem folytassunk mindent a tervek szerint, és
reménykedjünk abban, hogy amikor közelebb érünk az
otthonunkhoz, képesek leszünk valamiféle kapcsolatba lépni
velük. Addig viszont nem sokat tehetünk. Kivéve, ha valakinek
van valamilyen ötlete. – A legénység másik négy tagja lassan
megrázta a fejét. – Oké, akkor szerintem megegyezhetünk
abban, hogy egyelőre tartjuk a pályát, aztán meglátjuk, merre
fejlődik a helyzet. – Elhallgatott. – Ivanov! – kiáltott fel. –
Egyetértesz?
A mosdó ajtaja kinyílt, mögötte Ivanov kivette a szájából a
fogkeféjét.
–  Ha jobban érzitek magatokat attól, hogy úgy teszünk,
mintha lennének lehetőségeink, bármiféle választásunk, akkor
remek, egyetértek. – Ezzel ismét becsapta az ajtót.
Tal a szemét forgatta, és azt morogta maga elé, hogy
„seggfej”.
Thebes barátságosan megveregette Devi hátát, aki egy
pillanatra a férfi vállára hajtotta a fejét, majd felállt, és