Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

Iris még gyorsabb tempóra váltott, rövid lábával, eltökélt
léptekkel átgázolt a puha halmokon.
Amikor közelebb értek, Augustine észrevette, hogy a hangár
hosszú tolóajtajai nyitva maradtak. Odabent már kezdett
feltornyosulni a hó. A padló csupasz részein sötét olajfoltokat
látott a betonba ivódva. Egy sietős távozás nyomai tárultak elé.
Néhány racsnis csavarkulcsfoglalat hevert előtte szerteszórva a
betonon, mint egy földi csillagkép hatszögletű tagjai, üres
dobozuk valamivel távolabb feküdt eldobva. Augustine
lehunyta a szemét, és maga elé képzelte a repülőt a
kifutópályán, fedélzetén a kutatókkal, a bepakolt bőröndökkel,
és egy utolsó katonai gépészt, aki sietve kapkodja össze a
holmiját, anélkül kapja fel a szerszámosládát, hogy előtte
biztonságosan lezárná, majd végignézi, ahogy a foglalatok
szétgurulnak a padlón. Hallotta az obszervatóriumból, amikor a
Herc felszállt, a távolból figyelte, ahogy felkapaszkodik az égbe.
Most önkéntelenül is látta maga előtt a hosszú, fehér
kifutópályán a repülőgépet. Úgy képzelte, hogy a másodpilóta
kidugja a fejét az ajtón, és azt kiabálja, gyerünk már, mire a
gépész úgy dönt, otthagyja a szétszóródott eszközöket, ledobja
melléjük az üres tartót, aztán odaszalad a várakozó
repülőgéphez, felmászik a rozoga lépcsőn, végül elrúgja a
géptől, és becsapja az ajtót. A repülő végigdübörög a
kifutópályán, az orra felemelkedik az égbe. Visszatér abba a
világba, amelyet Augustine többé nem tud elérni.
Ahol a gép valószínűleg várakozhatott, ott most csak az üres,
elhagyatott kifutópálya volt: a kikapcsolt LED-ek
műanyagcsillogása, félig hóba temetett, narancssárga zászlók. A