Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

lépcső még mindig ott árválkodott, az oldalára borulva, egyik
kereke lustán forgott a szélben. Augustine felvette kipárnázott
kesztyűje tenyerébe az egyik csavarkulcsfejet, majd hagyta,
hogy tompa koccanással lehulljon a padlóra. Ez az egész az
apjára emlékeztette – az avas olajszag, a hangárban szétszórt
szerszámok és gépalkatrészek. Gyakran nézte az apját,
miközben az aludt, lábát feltámasztva a kanapén, félig nyitott
szájjal, a torka mélyéről felszökő, szaggatott horkantásokkal. És
az a szag – az a sűrű, olajos szag, ami úgy áradt az apja
ruháiból, mint a begyújtásra váró tűzből vagy egy dízel-
teherautó aljából. A tévé képernyője villogott a háttérben,
Augustine anyja vagy a konyhában serénykedett, vagy a
hálószobájukban aludt, míg a kisfiú a szőnyegen térdelt, ahol a
kemény poliészterrostok a sípcsontjába mélyedtek, és úgy tett,
mintha tévézne, de az apját bámulta.
Augustine leseperte a havat egy nagy rozsdamentes acél
szerszámtárolóról a hangárban, és kifeszegette a legfelső
fiókját. Összekeveredett fúrószárak és csavarhúzók bámultak
vissza rá, egy összegabalyodott drótgomolyag, néhány vastag
csavar. A férfi visszacsukta a fiókot. Valami mozgásra lett
figyelmes a szeme sarkából, és amikor kisietett a futópályára,
látta, hogy Iris mászókának használja az eldőlt lépcsőt.
–  Óvatosan! – kiáltott oda neki, mire a kislány a feje fölé
emelte a kezét, hogy bemutassa: így is megy. Úgy egyensúlyozott
a keskeny fémkereten, mint egy kötéltáncos a rúdon.
Augustine tovább turkált a hangárban, bevilágított a
homályos sarkokba, lerugdosta a havat a betemetett, rejtélyes
kupacokról. Néhány gyűrött, megfagyott kartondoboz, újabb