Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

boronaként használta kesztyűs kezét, lendületes csapásokkal
tolta fel a porhót a tetemre. Ha nem lettek volna a beesett
félholdak a szeme alatt, és nem remeg az álla
megállíthatatlanul, olyan hatást keltett volna, mint egy hátsó
kertben játszadozó gyermek. Augustine megpróbált úgy tenni,
mintha az is lenne – de nem hóember állt előttük, amikor
végeztek, csak egy púpos sírhalom.
Az obszervatóriumban Iris egyenesen a harmadik szintre
ment, a szobájukba. Augustine az egyik melléképületben lévő
fegyverszekrénybe rakta a puskát. A lőfegyvereket egy fűtetlen
helyiségben tárolták, nehogy a mechanizmusuk rosszul
reagáljon a nagy hőmérséklet-különbségre, amikor kimennek.
Eszébe jutott, hogy amikor megérkezett az obszervatóriumhoz,
elmagyarázták neki: a fegyvereket egy speciális sarkvidéki
kenőanyaggal kezelik, amitől az alkatrészeik nem fagynak be;
és az is felrémlett benne, ez mennyire nem érdekelte annak
idején. A férfi, aki megmutatta neki a lőfegyvereket,
tengerészgyalogos volt, mielőtt tudós lett belőle, és éppen olyan
szeretettel nyúlt a puskákhoz, mint Augustine apja. Augie
egyszer csak félbeszakította azzal, hogy nem fogja ezeket
használni, amíg ott tartózkodik.
Amikor odaért az obszervatóriumhoz, és benyitott az ajtón, a
lába végül felmondta a szolgálatot. Lerogyott egy székre a
földszinten, várta, hogy az izmai reagáljanak az agya
utasításaira. Majdnem egy órába telt, amíg a görcsei elmúltak. A
melegség éppenhogy csak elérhetetlen távolságból hívogatta,
háromemeletnyi lépcső tetejéről. Augustine végül összeszedte
az erejét, s a korlátba kapaszkodva felvonszolta magát.