szaladt az arcvonásai körül, mint egy gombócba gyűrt, majd
ismét kisimított papírlap. Még idősebbnek látszott, mint
amilyenre emlékezett, és még fáradtabbnak.
Kivett egy müzliszeletet a készletükből, és leült Iris kedvenc
asztalához, amíg megette. A kalauz, melyet a kislánynak adott,
nyitva, lapjaival lefelé feküdt az asztalon, tucatnyi különböző
helyen megtört gerinccel. Augustine felvette, és azon kapta
magát, hogy egy sarki farkas képét bámulja. Elolvasta, majd
újraolvasta a fehér farkas negyvenkét fogáról szóló részt,
közben nem hagyta, hogy a tekintete a kölykök fotójára
tévedjen. A sarki farkas általában nem fél az embertől, mivel az
élőhelye olyan néptelen, hogy csak ritkán kerül kapcsolatba vele.
Augie becsapta a könyvet. Negyvenkét fog.
IRIS MÉG MINDIG ODAKINT VOLT, és nem mozdult. Amikor a nap
leereszkedett a hegyek mögé, Augie lerakta a régi asztrofizikai
folyóiratot, amivel a figyelmét próbálta elterelni. Addigra el- és
újraolvasta az összes folyóiratot, magazint, könyvet, ami az
irányítóteremben maradt. Furcsán érezte magát, mintha a saját
elméje is idegen lett volna számára; olyan erős érzelmek
hulláma árasztotta el, amelyeket nem tudott megnevezni, nem
ismert fel, és nem volt hajlandó alaposabban megvizsgálni.
Lehunyta a szemét, és azt csinálta, amit mindig: elképzelte a
bolygó kék kupoláját a légkör másik oldaláról nézve, aztán a
mögötte lévő ürességet is. A Naprendszer többi részét, egyik
bolygótól a másikig, majd a Tejutat, és így tovább, arra várva,
hogy szétáradjon benne a lenyűgözöttség és a