Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

volna, utána egyesével megpróbálta megrajzolni a vonásait: a
szeme zöld volt, sűrű szempillákkal, sötét szemöldök
árnyékában; az orra kicsit ferde, mert túl sokszor eltört; a száját
gödröcskék fogták közre... vékony ajkak, erős fogak. Sully
felidézte a napot, amikor megismerkedtek, amikor
összeházasodtak, amikor Jack elhagyta; megpróbálta leltározni
az összes percet, minden szót. Restaurálta a közös életük
háttereit: azt az apró lakást Torontóban, ahol az első terhessége
idején laktak, miközben ő a disszertációját fejezte be, Jack pedig
részecskefizikát tanított az egyetemen, majd a téglaloftot a nagy
ablakokkal, ahova a vetélése után költöztek. Jack olyan
csalódott volt, amikor elmondta neki, hogy a kisbaba, akiről
alighogy értesültek, elveszett – még korán, alig hathetesen,
Sullynak jóformán nem is volt ideje hozzászokni a gondolathoz.
Amikor megérezte a görcsöket, tudta, hogy vége, és amikor
meglátta az alsóneműjét eláztató vért, megkönnyebbült.
Kimosta a bugyit, bevett négy ibuproféntablettát, majd
gondolkozni kezdett, hogy hogyan mondja el Jacknek. Aznap
délután az ölébe fektette a férfi fejét, és megpróbálta átérezni
azt a szomorúságot, amit az arcán látott. De nem érzett semmit.
A fény már elhalványult a nappali nagy ablakain túl, ők viszont
még mindig ott ültek, a függönyöket sem húzták be, miközben
az üvegtáblák magas, fekete szemekké sötétültek – azt nem
tudta megállapítani, hogy befelé néznek, vagy kifelé.
Egy évvel később házasodtak össze, a városházán, azokkal a
szürke csempés folyosókkal és sötét, fényesre csiszolt
fapadokkal a fal mellett, ahol a többi pár üldögélt a sorára
várva. Négy évvel ezután született meg Lucy egy mentazöld