Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

kórházi szobában. Jack arcáról kitörő öröm sugárzott, amikor
először a karjába vette, Sully szívét viszont egyértelműen
félelem szorította össze, amikor visszakapta. Lucy első léptei a
linóleumpadlón, az első szavai, apa, ne, amikor az apja otthon
akarta hagyni a bébicsősszel. Sully felidézte a napot, amikor
meghívást kapott az űrprogramhoz, hogy csatlakozzon a leendő
űrhajósok csoportjához, azt a napot, amikor otthagyta Jacket az
ötéves Lucyval, és elment Houstonba. Eleinte a mérföldköveket
vette végig, azokat a napokat, amikor minden megváltozott, de
ahogy telt az idő, egyre többet gondolt az apróságokra is.
Lucy hajára, hogy mennyire hasonlított a folyékony aranyra
kiskorában, aztán hogy besötétült, ahogy a gyermek nőtt. A
halvány bőre alatt lüktető erekre közvetlenül a születése után.
Jack széles felsőtestére, arra, ahogy kigombolva hagyta a
legfelső gombját, és feltűrte az ingujját, hogy soha nem viselt
nyakkendőt, és csak ritkán vesződött zakóval. A kulcscsontja
vonalára, gyér mellszőrzetére, az elkerülhetetlen krétafoltokra
az ingén. A rézserpenyőkre, amelyek ott lógtak a gáztűzhely
felett a vancouveri házban, ahova akkor költöztek, amikor Sully
megkapta a doktori címét; a bejárati ajtó málnapiros színére;
Lucy kedvenc ágyneműhuzatára: éjkék, sárga csillagokkal.
Az Aetherön mindenki beleveszett a saját múltjába, az összes
fülke olyan volt, mint egy kis emlékbuborék. A letűnt dolgok
hatása mindnyájuk arcáról lerítt, amikor nem egymással
cseréltek kurta, megspórolhatatlan szavakat, nem a jelen komor
követelményeivel foglalkoztak. Sully néha a többieket figyelte,
és megpróbálta elképzelni, hogy min gondolkozhatnak. A csapat
együtt készült fel Houstonban majdnem két éven át a kilövés