Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

holdat az összes italra, amit az űrhajósok ledöntöttek.
– Ganymedes! – kiáltotta.
Sully lecsapta a következő poharát is az asztalra.
– Az az édes, édes magnetoszféra! – kiabálta vissza. Ivanov
bólintott, komoly, de a maga módján lelkes arccal. Mindnyájan
lelkesek voltak.
A zenegépnél Thebes és Devi is azt visszhangozták, hogy
„Ganymedes!”, a többi vendég nagy értetlenségére. Akkor még
korán volt, de amikor Sully legközelebb körülnézett, pár órával
később, rá kellett ébrednie, hogy a helyiség megtelt, és ő részeg.
Devi és Harper a zenegép mellett táncoltak. Devi rugózott a
térdével, karjával a feje körül kalimpált, miközben Harper a
tviszt egy változatát járta, időnként egy-egy „kezeket a
magasba” mozdulattal. Tal, Sully, Ivanov és Thebes a bárpult
mellett tömörültek. Talnak éppen az orrán jött ki egy korty sör,
ahogy a saját viccén nevetett, Ivanov pedig Sully mellett
imbolygott, alkarját a nő vállán tartva.
– Ki az a Jurij? – kérdezte éppen Ivanov értetlenül. Sully és
Thebes egymásra pillantottak; nem tudták, hogy nevessenek,
vagy témát váltsanak. Már korábban is hallották Talt Jurijról
beszélni, de Ivanov jelenlétében még soha.
– Tudod. A karó a seggedben – felelte Tal, bár a nevetéstől
alig tudta kinyögni a szavakat. – Jurij Gagarin. Hogy van?
Ivanov megingott, karjával még mindig Sullyra
támaszkodva, arcán elgondolkozó kifejezéssel. Hosszú szünet
következett.
–  Jól van – felelte végül zengő, joviális hangon –, de még
jobban lenne, ha nem kéne a te ronda pofádat bámulnia