dolgokat egy kicsit. Ő jobban értette, hogy mi történik, mint a
társai.
Egyik reggel, közvetlenül azután, hogy a napfelkelte
elöntötte a Kis Földet, Sully langyos kávét iszogatott Thebesszel
szemben ülve a konyhaasztalnál. A férfi olvasott – amikor
éppen nem dolgozott, a könyvekbe mélyedt. A legénység többi
tagja vagy aludt, vagy a hajó zérógravitációs részében dolgozott.
Kettesben maradtak, a Kis Föld csendjében, de Sully még így is
suttogva kérdezett rá, hogy halt meg a családja. Már ismerte a
választ, de nem az autóbaleset véres részletei érdekelték,
hanem valami más; valami olyasmi, amit nem tudott
megfogalmazni. Thebes szamárfület hajtogatott A sötétség
balkeze egyik oldalára, és becsukta a kötetet. Lerakta az
asztalra.
– Mit szeretnél tudni? – kérdezte türelmesen.
– Csak meg akarom érteni – válaszolta Sully. Megpróbálta
elfojtani azt a kétségbeesett élt, ami a hangjába kúszott,
összeszorította a fogát, hogy remegés nélkül ejtse ki a szavakat.
- Hogy hogyan tudsz még mindig itt lenni. Hogy sikerült
összeszedned magad... miért nem estél még szét.
Thebes pár hosszú pillanatig csak nézte őt. Végigsimított
rövidre vágott haján, a hüvelykujja a fülét súrolta. Ősz szálai
úgy kúsztak fel a halántékán a feje búbja felé, ahogy a
borostyán egy régi téglafalon. Mióta megismerkedtek, kicsit
feljebb jutottak, lassan az egész fejét beborították. De a férfi
arcbőre sima volt – a többiek felhagytak a borotválkozással,
bozontossá, fésületlenné váltak, Thebes viszont nem. A jelenlegi
Thebes feltűnően hasonlított a régi Thebesre, míg a többiek