szárított húst, egy doboz zöldbabkonzervet meg egy kanalat, és
odanyújtotta Augie-nak.
– Levest is kérsz? – kérdezte, miközben a férfi elvette az ételt,
kinyitotta a konzervdobozt, majd lapátolni kezdte a zöldbabot a
szájába. Iris a fogával felszakította a hús csomagolását, aztán
letette mellé, utána odament az elektromos főzőlaphoz, és
bekapcsolta. Augie farkaséhes volt, mint aki hirtelen ismét
életre kelt. Miután a konzervdoboz kiürült, a hús felé fordult, a
bab levét törölgetve a szakálláról a kézfejével.
– Mennyi ideig voltam kiütve? – kérdezte.
Iris vállat vont.
– Talán öt napig...
Augustine bólintott. Ez nagyjából reálisnak tűnt.
– És te... te jól vagy?
A lány furcsán nézett rá, majd válasz nélkül visszafordult a
főzőlaphoz, lehámozta a fóliát egy leveskockáról, és beledobta a
kék bögrébe, miközben arra várt, hogy felforrjon a víz. A bögre
túl forró volt ahhoz, hogy megfogják, úgyhogy hagyta kihűlni a
pulton. Addig visszatért az ablakpárkányra, ahonnan némán
bámulta tovább a sötétségbe boruló tundrát.
AUGUSTINE AZ IRÁNYÍTÓKÖZPONT lépcsőjén tette próbára elsorvadt
izmait. Amikor összeesés nélkül le tudott battyogni a
földszintre, majd vissza a harmadikra, úgy érezte, ideje
messzebb merészkednie. A kinti hó és jég még gyorsabban
kimerítette, mint a lépcső, de mindennap kisétált, néha
többször is. Egy idő után visszatért az állóképessége. Végigsétált