Lily Brooks-Dalton - Az ejfeli egbolt

az elektronika egyértelműségében: a drótok csatlakoztatásában,
az áram folyamában, az egyszerű gépezetekben, amelyek
összeálltak, és szinte mágikus jelenséget hoztak létre, amikor
kiszűrték a zene és a hangok szimfóniáját a levegőből. Az
amperekről és wattokról szóló elemi iskolai leckék elegendőnek
bizonyultak ahhoz, hogy útnak indítsák. Ő mindig is jó tanuló
volt. A sötét, dohos pincében, a sárga fény kerek tócsájában
sajátította el a többit. Ritka alkalmakkor az apja lesétált a
rozoga falépcsőn, és leült a fia mellé; még ritkábban Augustine
élvezte is ezeket a látogatásokat. De az apja általában inkább
azért ment le, hogy leszidja, rámutasson a hibáira, kinevesse a
kudarcait. Ekkorra már mindenki számára nyilvánvalóvá vált a
családjukban, hogy Augie intellektusa nem hétköznapi, és az
apja igyekezett megbüntetni ezért minden adandó alkalommal.
Most, évekkel később, a hideg sarkvidéken Augustine olyan
tisztán fel tudta idézni azt a pincét, mintha még mindig ott ülne,
egyedül a munkaasztala mellett, a maga elé kipakolt
drótgomolyagok, germániumtranzisztorok, kezdetleges
erősítők, oszcillátorok, keverők és szűrők között. A
forrasztópáka már melegedett a jobb könyöke mellett, legújabb
projektjének a tervei ott hevertek baloldalt: egy maszatos
ceruzavázlat, kis nyilakkal és esetlen szimbólumokkal,
amelyekkel az áram irányát jelezte. Az apját nem szívesen látta
ezekben az emlékekben, de a férfi hangja időről időre betört:
Miféle idióta nem tud megjavítani egy tranzisztort?
Ez úgy néz ki, mintha egy kétéves csinálta volna.
Az obszervatóriumban, az irányítóteremben Augie kétszer is
ellenőrizte a műholdas telefonokat és a széles sávú hálózatot,