Jordan Ellenberg - Hogy ne tévedjünk - A mindennapi élet rejtett matematikája

(BlackTrush) #1

listavezető öt államnak van egy közös vonása, és az öt
sereghajtónak is. És ez a vonás ugyanaz: alig laknak ott. Az élen
végzett és a tabella végén kullogó kilenc állam (és egy körzet)
közül Nebraska a legnagyobb, amely most szoros versenyt vív
Nyugat-Virginiával a harminchetedik legnépesebb állam címéért.
Egy kis államban élve látszólag vagy nagyon, vagy pedig


egyáltalán nem valószínű, hogy agytumorban betegedsz meg.{^9 }
Mivel ennek így semmi értelme sincs, keressünk más
magyarázatot.
Hogy lássuk, mi történik, játsszuk képzeletben az alábbi
játékot: Ki a legjobb a pénzfeldobásban? A szabály nagyon
egyszerű: feldobunk egy maréknyi fémpénzt, és az nyer, aki a
legtöbb fejet dobta. Hogy érdekesebb legyen a dolog, a játékosok
nem ugyanannyi érmét kapnak. A Kicsi Csapat tagjai fejenként
tízet, a Nagy Csapat tagjai viszont fejenként százat.
Ha a fejek abszolút számát nézzük, akkor majdnem biztos,
hogy a Nagy Csapat valamelyik embere nyer. A Nagy Csapat
tagjainál tipikusan 50 körüli lesz az eredmény, amit a Kis
Csapatból meg sem tudnak közelíteni. Akár száztagú Kicsi Csapat


esetén is a legjobb eredmény valószínűleg 8 vagy 9.[^35 ]
Ez nem fair! A Nagy Csapat hatalmas előnnyel indul. Ezért
jobb ötlet, ha a fejek puszta száma helyett az arányukat nézzük.
Ez remélhetőleg tisztességesebb alapokra helyezi a játékot.
Hát nem! Amint említettem, ha a Kicsik százan vannak, akkor
valószínűleg legalább egyikük 8 fejet dob. Az ő eredménye tehát
legalább 80%. És a Nagyok? Közülük senkinél sem várható 80%.
Fizikailag persze elképzelhető. Azonban gyakorlatilag nincs rá

Free download pdf