pontosan (bár meglepően csinosan hangzik), de úgy vehetjük,
hogy a következőt állítja: minél több érmét dobunk fel, annál
elképzelhetetlenebb, hogy 80%-uk fej legyen. Sőt, ha elég sok
érmét dobunk fel, akkor már az 51%-nak is csak egészen halvány
esélye marad. Tíz dobásból nem ritka egy nagyon
kiegyensúlyozatlan eredmény, de száz dobásnál az ilyen mértékű
aszimmetria már annyira ijesztő lenne, hogy el kellene
gondolkoznunk, nem babrált-e valaki az érméinkkel.
Nem új keletű az a felismerés, hogy egy kísérletet újra és újra
elvégezve az eredmények egy rögzített átlag körül
stabilizálódnak. Valójában egyidős a véletlen matematikai
vizsgálatával; az elv lényegét már a 16. században
megfogalmazta Girolamo Cardano, bár csak az 1800-as évek
elején kapta Siméon-Denis Poissontól a velős la loi des grands
nombres elnevezést.
A zsandárkalap
A 18. század elejére Jakob Bernoulli kidolgozta a nagy számok
törvényének pontos megfogalmazását és matematikai
bizonyítását. Így az már nem puszta megfigyelés volt többé,
hanem tétel.
És ez a tétel azt mondja ki, hogy a Nagy-Kicsi játék nem fair. A
nagy számok törvénye a Nagy játékosok eredményét 50% felé
tolja, míg a Kicsiké hajlamos sokkal jobban szóródni. Ebből
azonban csacsiság lenne arra következtetni, hogy a Kicsik
„jobbak” a pénzfeldobásban, noha minden játékot ez a csapat