előfeltételeket. Észak-Karolina állam, mint ma, az oktatásért
érzett felelősség korában sokan mások, ösztönzőprogramokat
alapított, hogy az iskolák jól szerepeljenek az egységesített
teszteken. Az iskolákat aszerint értékelték, mennyit javult a
diákok vizsgaeredményeinek az átlaga tavasztól a következő
tavaszig; az állam legjobb huszonöt iskolája zászlót nyert, amit
kitűzhetett a tornateremben, és eldicsekedhetett a sikerével a
környező városokban.
Ki nyeri az ilyen versenyt?{^11 } Az 1999. évi rekorder 91,5%-os
„összetett teljesítménnyel” a C. C. Wright általános iskola volt
North Wilkesboróban. Ez kisebb intézmény, 418 tanulóval,
miközben az állam iskoláiban az átlagos diáklétszám közel 500.
Nem sokkal a Wright mögött végzett a Kingswood 90,9-es és a
Riverside 90,4-es eredménnyel. Kingswoodban 315-en tanulnak,
az Appalache-hegységbeli Newland város Riverside iskolájában
pedig mindössze 161-en.46
Sőt az észak-karolinai mérce szerint a kis iskolák számára
termett a legtöbb babér. Thomas Kane és Douglas Staiger
tanulmányukban megállapítják, hogy a vizsgált hétéves
időszakban a legkisebb iskolák 28%-a került be legalább egyszer
a top huszonötbe; az összes iskolának viszont csak 7%-a kapott
valaha is zászlót a tornaterembe.
Ez úgy hangzik, mintha a kis iskolák, ahol a tanárok jól
ismerik a diákokat és családjukat, és van idejük a személyre
szabott oktatásra, jobban tudnák javítani a teszteredményeket.
Azonban talán meg kell említenem Kane és Staiger cikkének a
címét: „A pontatlan iskolai teljesítménymérés használatának