A józan ész azt súgja, hogy ekkor az írásnak picivel nagyobb a
valószínűsége, hogy az egyensúly felé korrigáljunk.
Ugyanakkor a józan ész ennél sokkal makacsabbul azt
hajtogatja, hogy az érme nem tudja megjegyezni, mi volt az első
tíz dobás eredménye.
Nem hagyom az Olvasót kétségek között – a második józan
észnek van igaza. Az átlagok törvénye nem valami jó elnevezés,
mert egy törvény legyen igaz, ez pedig hamis. Az érmének nincs
memóriája. Vagyis a következő érmének is 50% az esélye arra,
hogy fej legyen felül, akárcsak a korábbiaknál. Hosszú távon az
arány nem azért fog 50% közelébe kerülni, mert a sors előnyben
részesíti az írást, hogy ezzel kompenzálja a korábbi fejek hatását,
hanem azért, mert az első tíz dobás eredménye egyre kevésbé
számít, ahogy egyre több és több dobást hajtunk végre. Ha még
ezerszer feldobjuk az érmét, és körülbelül a fele fej lesz, akkor a
fejek aránya az első 1010 dobásból is 50% közelébe kerül. A nagy
számok törvénye így működik: nem kiegyensúlyozza a korábban
történteket, hanem azokat új adatokkal hígítja, amíg a korábbiak
aránya annyira elhanyagolható lesz, hogy nyugodtan
elfeledkezhetünk róluk.
Túlélők
Ami érvényes az érmékre és a teszteredményekre, érvényes a
tömegmészárlásokra és népirtásokra is. Ha a vérontásokat
aszerint osztályozzuk, hogy a népesség mekkora arányát
semmisítették meg, akkor a legdurvább esetek tipikusan a