Jordan Ellenberg - Hogy ne tévedjünk - A mindennapi élet rejtett matematikája

(BlackTrush) #1
igazsághoz vezető útig; amíg át nem látta a gondolatok helyes egymásutánját,
s rá nem jött, hogy van egy Isten, és Ő mozgatja ezt az éggömböt, és teremtett
mindent, s hogy a létezők között nincsen más Isten Rajta kívül. [...] Azután
nagy igyekezettel elkezdte ezt tudtára adni az egész világnak; tanítani kezdte
az embereknek, hogy az egész mindenségnek egyetlen Teremtője van, és
üdvös Őt imádni [...] S amint az emberek köréje gyűltek és kérdezték e
kijelentések felől, mindegyiket, ahogyan tőle tellett, útba igazította az igazság
iránt, és ettől fogva ezrek és tízezrek lettek követői.{^1 }

A vallásos hitből fakadó látomás nagyon közel áll a
matematikai gondolkodásmódhoz. Az ember nem azért hisz
Istenben, mert egy angyal megérintette, vagy egy napon
megnyitotta a szívét, és befogadta a napfényt, és nyilván azért
sem, mert a szülei erről ezt vagy azt mondták neki, hanem mert
Isten olyasvalami, aminek éppoly biztosan léteznie kell, mint
ahogyan a 6-szor 8 egyenlő kell hogy legyen 8-szor 6-tal.
Manapság ez az Ábrahám-féle érvelés – nézz csak bármire,
hogyan is lehetne minden olyan fenséges, ha nem volna valaki
mögötte, aki eltervezte – nem számít már kielégítőnek, a
tudományos közösségek legtöbbjében legalábbis nem. Akárhogy
is, ma már vannak mikroszkópjaink, távcsöveink,
számítógépeink. Már nem csak a jászolból tekinthetünk ki a
világba. Van adatunk, tömérdek, és vannak eszközeink arra,
hogy dolgozzunk velük.
A rabbinikus tudós legkedvesebb adategyüttese, a Tóra
végül is egy véges ábécéből vett karaktersorozat, olyan, amelyet
igyekszünk híven átadni zsinagógáról zsinagógára. Még ha
pergamenre írták is, ez a kezdeti digitális jelzés.

Free download pdf