délutáni teáján.
Más vallásos kutatók is ellenálltak a kódok csábításának.
Akadtak azonban olyanok is, például az Aish HaTorah
hittudományi főiskolájának vezetői, akik eszközt láttak bennük:
azt, hogy a vallásukat lanyhábban gyakorlókat így vissza
lehetne vezetni a hit szigorúbb változatához. Megint mások azt
gondolták, hogy ez szakítás a Tóra hagyományos
tanulmányozásával. Hallottam egy kiváló rabbiról, aki egy
hosszú – és ahogyan a hagyományok megkívánják, italban
bővelkedő – purimi vacsora végén azt kérdezte a kódokat
elfogadó egyik vendégétől:
- Mondja, mit tenne, ha a Tórában kódot találna arról, hogy
a sabbát szent napjának vasárnapra kell esnie? - Nem létezhet ilyen kód – mondta a kolléga –, mert Isten
úgy rendelte, hogy a sabbát szombaton legyen.
De az öreg rabbi nem adta fel. - Rendben van – mondta –, de ha mégis találna ilyen kódot?
Az ifjú kolléga elhallgatott egy időre, majd végül azt mondta: - Akkor, azt hiszem, el kellene gondolkodnom róla.
Ezen a ponton a rabbi eldöntötte, hogy a kódokat el kell
utasítani, mert kétségkívül zsidó hagyomány ugyan – különösen
a misztikum felé hajló rabbik között – numerikusan elemezni a
Tóra betűit, de az csak eszköz lehet a szent könyv megértésében
és értékelésében. Ha ezzel a módszerrel akár elviekben kétséget
lehetne kelteni a hit alapigazságai iránt, akkor az csak annyira
lehet hitelesen zsidó, mint a szalonnás sajtburger.