Ugyanakkor az ementáliszerűen kicsipkézett törzzsel visszatérő
gépek nagy száma erős bizonyíték arra, hogy a törzset ért
találatok megengedhetők (és így megengedendők). Egy
hadikórházban sokkal több olyan lábadozót látsz, akinek a lábát
lőtték meg, mint akinek a mellkasát. De ennek nem az az oka,
hogy az embereket nem lövik mellbe, hanem az, hogy akit mellbe
lőnek, az többnyire nem marad életben.
Íme, egy ősi matematikai trükk, amelynek segítségével
teljesen tisztázhatjuk a kérdést: tegyünk néhány változót nullával
egyenlővé. Jelen esetben legyen ez a változó annak a
valószínűsége, hogy ha egy gép hajtóművét eltalálják, azért a
levegőben tud maradni. Ha ezt nullává tesszük, azt jelenti, hogy
egyetlen lövés a hajtóműre garantáltan leszedi a gépet. Hogyan
néznének ki ekkor az adatok? A visszajövő gépeken mindenhol
lennének lyukak, a szárnyakon, a törzsön, az orron, csak a
hajtóművön nem. A katonai elemző ezt kétféleképpen
magyarázhatja: vagy a német lövedékek egy kivételével a gép
minden részét érik, vagy pedig a hajtómű a legsebezhetőbb.
Mindkét vélekedés megmagyarázza az adatokat, csak az utóbbi
jóval hihetőbb. A páncélt tehát oda kell tenni, ahol nincsenek
lyukak.
Wald javaslatait gyorsan megvalósították. Sőt a
haditengerészet és a légierő még a koreai és a vietnami
háborúban is ezt a módszert alkalmazta.{^7 } Nem tudom
megmondani, hogy pontosan hány gépet mentett meg Wald
ötlete, de az SKCS-nek a mai hadseregben működő adatvirtuóz
utódai minden bizonnyal igen. Az amerikai védelmi rendszer