Az már más helyzet, ha a szert szedők körében sokkal
jobbak az eredmények. Tegyük fel, hogy a kísérletek idején a
placebót szedők közül öten halnak meg, a szert szedők közül
meg senki sem. Ha a nullhipotézis helytálló, akkor a
pácienseknek ebben a két körében ugyanakkora, 90% az
esélyük az életben maradásra. De akkor nagyon valószínűtlen,
hogy a szert szedőkből mind az ötven életben maradjon. A szert
szedőkből az első 90% eséllyel maradna életben; annak az
esélye, hogy az első és a második is életben marad, már csak
81%, és annak, hogy még egy harmadik páciens is életben
maradjon, a 81%-nak a 90%-a, vagyis 72,9% az esélye. Minden
újabb, életben maradó páciens levesz valamennyit az esélyből,
és mire az egésznek a végére érünk, és tisztázzuk, hogy
mekkora az esély mind az ötven páciens életben maradására,
elég ösztövér szám fog kijönni:
0,9 ∙ 0,9 ∙ ... összesen ötven tényező! ... ∙ 0,9 ∙ 0,9 = 0,00515...A nullhipotézis szerint kétszázból csak egyszer adódhat ilyen
jó eredmény. Ez már sokkal meggyőzőbb. Ha azt állítom, hogy
pusztán az akaratommal felkeltem a napot, és a nap csakugyan
felkel, akkor nincs semmi ok elámulni az erőmön; de ha azt
mondom, hogy az akaratommal meggátolom a felkelését, és a
nap tényleg nem kel fel, akkor olyan kimenetet produkáltam,
amely a nullhipotézis szerint nagyon valószínűtlen; és ez már
figyelemre méltó.