Ez tehát az eljárás a nullhipotézis kizárására, ahogyan azt
pontokba szedve összefoglalni szokás:
Végezz kísérletet!- Tedd fel, hogy a nullhipotézis helytálló, és legyen p annak a valószínűsége (a
hipotézis szerint), hogy olyan szélsőséges eredmény áll elő, amilyet sikerült
megfigyelni! - A p számot p-értéknek nevezik. Ha az nagyon kicsi, akkor örülj:
elmondhatod, hogy az eredményeid statisztikailag szignifikánsak! Ha a p
nagyon nagy, akkor ismerd be, hogy a nullhipotézist nem sikerült megcáfolni!
Milyen kicsi a „nagyon kicsi”? Nincsen elvi alapokon nyugvó
módszer arra, hogy éles határvonalat húzzunk az elfogadható
és az el nem fogadható között; de Fisher a p = 0,05, avagy 1/20
értéket vezette be, és ehhez tartjuk magunkat ma is.
A nullhipotézis szignifikanciáját vizsgáló tesztet sokan
elfogadják és használják, mert jól megfogja azt, ahogyan a
bizonytalanságról ösztönösen gondolkodunk. Miért tartjuk a
Biblia kódját vonzónak, legalábbis első látásra? Mert a
Witztumék által felfedett kódok nagyon valószínűtlenek a
szerint a nullhipotézis szerint, hogy a Tóra nem ismeri a jövőt.
A p értéke – annak a valószínűsége, hogy annyi egyenlő
távolságra lévő betű akadjon, és azok olyan pontos leírást
adjanak a nevezetes rabbikról – igen közel esik a 0-hoz.
A teremtés melletti érvek sokféle fajtája jóval megelőzte a
Fisher-féle formalizmus kidolgozását. A világ gazdag szerkezetű
és tökéletesen rendezett – s mennyire elenyészően kevéssé
valószínű, hogy magától éppen ilyen világ alakuljon ki,