legalábbis a szerint a nullhipotézis szerint, hogy nem volt
teremtő, aki mindezt létrehozta volna!
Ennek a meggondolásnak John Arbuthnot adott először
matematikai alakot – egy királyi orvos, szatíraíró, Alexander
Pope levelezőtársa, és idejének egy részében a matematika
művelője.{^6 } Arbuthnot megvizsgálta a Londonban 1629 és 1710
között született gyermekek jegyzékét, és meglepő
szabályszerűséget talált benne: mind a nyolcvankét évben több
született fiúból, mint lányból. Mi arra az esély, kérdezte
Arbuthnot, hogy ilyen egyöntetűség alakuljon ki, ha azt
tekintjük nullhipotézisnek, hogy nincs Isten, és mindez
véletlenszerű? Akkor annak a valószínűsége, hogy London
valamennyi évben több fiúnak örvendhessen, mint lánynak,
éppen 1/2, és a p-érték, vagyis annak a valószínűsége, hogy
nyolcvankét éven át mindig fiúból szülessen több:
1/2 ∙ 1/2 ∙ 1/2 ∙ ... összesen nyolcvankétszer ... ∙ 1/2,valamivel kevesebb, mint 1 a 4 kvadrillióhoz (4 ∙ 10^24 -hez). Más
szóval, többé-kevésbé nulla. Arbuthnot egy „Érv az isteni
gondviselés mellett, a két nem születésszámában megfigyelt
állandó szabályosságból merítve” című írásban adta közre
eredményeit.
Arbuthnot érvelése általános elismerést keltett, és az
egyházi kiválóságok magukévá is tették, de más matematikusok
nyomban feltárták a gondolatmenet fogyatékosságait. A fő hibát
abban látták, hogy a nullhipotézis indokolatlanul szűk.