kimutathatónak” kelljen nevezni, és nem „statisztikailag
szignifikánsnak”! Az jobban illene ehhez a módszerhez, mert a
módszer csak annyival szolgál, hogy valamilyen jelenség
létezik, de arról már semmit sem mond, hogy a jelenség milyen
nagy vagy fontos. Csakhogy már késő. A nyelvünk olyan,
amilyen.[^55 ]
A forró kéz mítoszának mítosza
B. F. Skinnert mint pszichológust ismerjük, sok tekintetben mint
a modern pszichológust: ő az, aki farkasszemet nézett a
freudistákkal, és egy másik, konkurens pszichológiai irányzat
vezetője lett, a behaviorizmusé (viselkedés-lélektané); az csak
azzal foglalkozott, ami látható és mérhető, és nem kért a
tudattalanról, és ami azt illeti, a tudatos motivációkról szóló
feltevésekből sem. Skinner szemében az elme elmélete a
viselkedés elmélete volt, és úgy gondolta, hogy emiatt a
pszichológusok szemében érdekes kísérleti vállalkozásoknak
nincs semmi dolguk a gondolatokkal meg érzésekkel, csak
azzal, hogyan lehet a viselkedést megerősítéssel befolyásolni.
Skinnerről mint csalódott novellistáról már kevésbé van
tudomásunk.{^18 } Pedig Skinnernek az angol nyelv és irodalom
volt a fő szakja a Hamilton College-ban, és ott idejének jó részét
Percy Saunders társaságában töltötte. Saunders a kémia
professzora volt, amellett esztéta; a háza afféle irodalmi
szalonként is szolgált. Skinner Ezra Poundot olvasott,