száma, de ha így lesz is, csak kevéssel fog nőni. Erőltess csak
bele egy-két további alliterációt a szonettedbe, és máris azok
között a megátalkodott költők között találod magad, akiket
Shakespeare Erzsébet kori költőtársa, George Gascoigne így
gúnyolt ki: „Sok író rákap az egyazon betűkkel kezdődő szavak
ismételgetésére; az (mértékkel használva) bájt ad a
költeménynek, de ők olyannyira ráakaszkodnak egy betűre,
hogy Crambe-t csinálnak belőle, márpedig Crambe bis positum
mors est.”{^32 }
A latin mondat annyit tesz, hogy „Másodjára a káposzta
megöl”. Shakespeare-től nem áll távol a hatáskeltés, de mindig
csak módjával él vele. Sohasem tesz a szövegbe annyi káposztát,
hogy Skinner elnagyolt tesztje szagot foghasson.
Ha egy statisztikai teszt nem elég finom ahhoz, hogy
kimutasson egy várt mértékű jelenséget, akkor alulteljesítőnek
nevezik – ez nem más, mint vadásztávcsővel megfigyelni a
bolygókat. Vannak holdak vagy nincsenek, az eredmény
ugyanaz; mintha bele sem kezdtél volna. Ne akard
vadásztávcsővel elvégeztetni az obszervatóriumi távcső dolgát.
A kis teljesítmény csak az ellenoldala a brit születésszabályozási
pániknak. A túl nagy teljesítménnyel elvégzett teszt miatt
esetleg nagy feneket kerítesz valaminek, ami valójában nem is
érdekes; a britek így jártak. Ha meg túl kis teljesítménnyel
vizsgálunk valamit, akkor alaptalanul elvethetjük egy kis hatás
létezését – csak mert a módszer gyengébb, semhogy
kimutathatná.