percen át valóságos Ray Allen, könyörtelenül szórja a
hármasokat, azután visszavedlik Spike Albrechtté.
Kimutathatja-e ezt egy statisztikai teszt? Elvileg miért ne
mutathatná? A GVT szerzőhármas szellemes módszert gondolt
ki arra, hogy ellenőrizze a megállíthatatlanságnak ezeket a
röpke szakaszait. A játékosok dobássorozatait négydobásos
szakaszokra osztották fel; ha tehát Dr. J. dobássorozata – a T
találatok és az N sikertelen kísérletek egymásutánja –
TNTTTNTNNTTTTNNT ...volt, akkor a szakaszok:
TNTT, TNTN, NTTT, TNNT, ...A szerzőhármas ezután megszámolta, hogy hány volt „jó”
ezekből a négyesekből (vagyis 3 vagy 4 találatos), hány volt
„közepes” (2 találatos), és hány volt „rossz” (0 vagy 1 találatos) a
megvizsgált kilenc játékos dobássorozatában. Majd Fisher hű
követőiként végiggondolták a nullhipotézis adta eredményeket
- azt tehát, hogy mi várható, ha a valóságban nincs forró kéz.
Négy dobásból tizenhatféle lehetőség adódik, az első dobás
vagy T, vagy N, és a második dobás mindegyikhez két további
lehetőséget kínál, vagyis két dobás után négy kimenet (TT, TN,
NT és NN) állhat elő, és a harmadik dobás ehhez a négyhez két-
két újabb lehetőséget ad, és ha a negyedik dobásból adódó
kétszereződést is tekintetbe vesszük, akkor megkapjuk a 16-ot.