S most a jó hír után a rossz: a visszavezetés a
valószínűtlenre logikailag általában nem olyan
megingathatatlan, mint arisztotelészi mintaképe. Mindjárt
megmutatkoznak majd a képtelenségei. Joseph Berkson{^5 } már
jó ideje állt a minnesotai Rochesterben működő Mayo Clinic
orvosi statisztikai részlegének élén, és úton-útfélen hangoztatta,
hogy súlyos kétségei vannak ezzel a szerinte gyenge lábakon
álló módszertannal szemben; egy híressé vált példával
szemléltette is ennek a módszertannak a kelepcéit. Képzeld el,
hogy van egy ötven kísérleti alanyból álló csoportod, és az
alanyok feltevésed szerint (H) emberi lények. Észreveszed (O),
hogy az egyik alany albínó. Mármost az albinizmus roppant
ritka, húszezer ember között egy albínó, ha akad. Ha tehát H
helytálló, akkor igen kicsi rá az esély – kevesebb mint 1 a 400-
hoz[^58 ], másképpen mondva, mint 0,0025 –, hogy a
csoportodban albínó legyen. Vagyis a p-érték, annak a
valószínűsége, hogy a H érvényes és az O megfigyelést tehesd,
jóval kisebb 0,05-nál.
Kikerülhetetlenül arra a következtetésre kell jutnunk, hogy
H nagyfokú szignifikanciával helytelen: a kísérleti csoport nem
emberekből áll.
Az „igen valószínűtlen”-t hajlamos az ember úgy venni, mint
„lényegében lehetetlen”-t, és ha egyszer idáig jutunk, akkor
egyre halkabban fogjuk majd magunkban kimondani azt, hogy
„lényegében”, s végül már nem is tulajdonítunk neki
jelentőséget.[^59 ]De a lehetetlen és a valószínűtlen mégsem