Ez az emelkedés vall a p-hekkelésre: arról árulkodik, hogy a
p = 0,05 túloldalára eső kísérleti eredmények közül sokat
szelíden rávettek, hogy térjen át a „jó” oldalra; vagy fogták, és
átsegítették, netán addig gyötörték, amíg ott nem végezte. Ez jó
a kutatónak, hiszen kell a publikáció, de egyáltalán nem jó a
tudománynak.
És ha a szerző nem hajlandó „megdolgozni” az adatokat,
vagy az adatok kínzással sem téríthetők „jobb belátásra” – ha a
p értéke a mindennél fontosabb 0,05-os érték fölött marad?
Vannak kerülőutak. A kutatók jól kimunkált szófordulatokhoz
folyamodhatnak: „statisztikailag csaknem szignifikáns”,
„szignifikancia felé hajló”, „majdhogynem szignifikáns”, „a
szignifikancia küszöbén álló”, vagy az egészen kínkeserves „a
szignifikancia határa felett lebegő”.[^69 ] Könnyű csúfot űzni