azokból a bajban lévő kutatókból, akik ilyen kijelentésekre
ragadtatják magukat, de a játékot magát kellene kárhoztatni,
nem a játékosokat – nem az ő hibájuk, hogy a publikálásnak ez
a mindent vagy semmit küszöb a feltétele. Ez a 0,05 alatt élet,
felette halál sarkalatos kategorizálási hiba: úgy kezel egy
folytonos változót (mennyire biztos az, hogy a gyógyszer hat,
hogy a gén előre jelzi az intelligenciahányadost, hogy a
fogamzóképes nők republikánus szavazók?), mintha az bináris
változó volna (igaz-e vagy hamis, igen vagy nem, fekete vagy
fehér). A kutatóknak legyen szabad statisztikailag nem
szignifikáns eredményeket is közölniük!
Bizonyos körülmények között erre sürgető szükség lehet. Az
Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 2010-ben egyhangú
határozattal arra kötelezte a Matrixx céget, a megfázás ellen
szedhető Zicam nevű gyógyszer gyártóját, hogy tegye közzé: a
gyógyszert szedők közül néhányan anozmiát kaptak –
elvesztették a szaglásukat.{^10 } A Sonia Sotomayor által írt
bírósági véleményben az áll, hogy jóllehet az anozmiáról szóló
jelentések nem mentek át a szignifikanciateszten, igenis
beletartoznak abba a „teljes információelegybe”, amelyet a
befektetők joggal elvárnak egy cégtől. A gyenge p-érték miatt az
eredmény csak kevéssé meggyőző, de a kevés is több, mint a
semmi; egy jobb p-érték nyomósabb bizonyíték volna, de mint
láttuk, még mindig távol esik attól, hogy a vélt hatást
valóságosnak nyilváníthassuk.