Rémisztő látni, hogy olyan világban élsz, amelyben a Google és
a Facebook, a telefonod és, atyavilág, a Target is többet tud
rólad, mint a tulajdon szüleid.
De lehet, hogy nem is a hátborzongató szupererős
algoritmusok miatt kellene ennyit aggódnunk, hanem inkább a
gyatra algoritmusok miatt.
Egyrészt a gyatrából talán nem is igen lesz jobb. Igen, a
Szilícium-völgy üzletmenetét irányító algoritmusok évről évre
bonyolultabbak lesznek, s egyre több, egyre táplálóbb adatokkal
fogják tömni őket. Egy jövőkép szerint a Google személyesen
ismerni fog bennünket; a milliónyi begyűjtött
mikromegfigyelésből („Mennyi ideig habozott, amíg rákattintott
erre... milyen hosszan időzött a Google okosszemüvege azon”) a
központi áruraktár kitalálhatja, hogy mit szeretsz, mire vágysz,
mire készülsz, s legkivált azt, hogy milyen árut szeretnél vagy
milyenre lehetne rábeszélni.
Lehet, hogy így lesz! De lehet, hogy nem. Sok matematikai
problémában a több adat eléggé előre látható módon javítja az
eredmény pontosságát. Ha szeretnéd előre jelezni egy
aszteroida pályáját és futását, akkor meg kell mérned a
sebességét, a helyzetét és a csillagászatilag hozzá közel eső
égitestek gravitációs hatását is. Minél több mérést végzel és
minél pontosabbak a méréseid, annál pontosabban adhatod
meg, hogy hol fog elhaladni.
Más problémák viszont inkább az időjárás-előrejelzésre
hasonlítanak. Abban is nagy segítség, ha sok a finom felbontású
adat, és ha megvan a gyors feldolgozásukhoz szükséges
blacktrush
(BlackTrush)
#1