és egy hosszú esszében pontról pontra igyekezett széjjelszedni a
borús Gondolatokat.{^5 } Úgy bánt vele, mint a népszerű okos
kölyök a keserű és alkalmazkodásra nemigen hajló kockafejjel.
Ami a fogadást illeti, Voltaire azt mondta róla, hogy „kissé
illetlen és gyermeteg; a játék, a nyereség és veszteség nem fér
össze a tárgy fontosságával”. Vagy lényegre törőbben: „Hogy
érdekem hinni valamiben, az még nem bizonyítja annak a
valaminek a létezését.” Az általában derűs Voltaire az intelligens
tervezésre támaszkodó érvelésre hajlott, nem formalista módon:
nézz csak körül a világban, lásd, hogy az milyen bámulatos, Isten
valóságos, QED!
Voltaire elvétette a dolog lényegét. A Pascal-fogadás
meglepően modern, olyannyira, hogy Voltaire nem ért fel hozzá.
Voltaire-nek abban igaza volt, hogy Pascal – Witztummal és a
bibliakódolókkal, Arbuthnottal vagy az intelligens tervezés mai
szószólóival szemben – egyáltalán nem ad bizonyítékot Isten
létezésére. Voltaképpen indítékot kínált a hitre, de annak a hit
hasznához volt köze, nem a hit tárgyának létezéséhez.
Valamiképpen megsejtette Neyman és Pearson szigorú felfogását
- azt, amit a 9. fejezetben láttunk. Hozzájuk hasonlóan borúlátó
volt a tekintetben, hogy a talált bizonyítékok birtokában hitelt
érdemlően eldönthetjük-e, mi az igazság. Mindazonáltal nincs
választásunk: abban határoznunk kell, hogy mit tegyünk. Pascal
nem arról akar meggyőzni, hogy Isten létezik, hanem arról, hogy
hasznodra válna hinni a létezésében, és hogy a legjobb volna a
keresztények mellé állni, gyakorolni a kegyességet mindaddig,
amíg már csak a közelség erejénél fogva is el nem kezdesz