A hold tudja, hogy minden kétbites szakasznak vagy 00-nak kell
lennie, vagy 11-nek, ez a kezdő „10” tehát figyelmeztető jel:
valami nincs rendben. De vajon mi? A hold ezt nemigen derítheti
ki: mivel nem tudja pontosan, hogy a zaj hol rontotta el a jelet,
nem tudhatja azt sem, hogy az eredeti üzenet 00-val kezdődött-e
vagy 11-gyel.
Ezt a nehézséget is el lehet hárítani. Csak ismételd a biteket
háromszor, ne kétszer:
111 111 111 000 111 000 111...Tegyük fel, hogy az üzenet hibásan megy át, mondjuk, így:
101 111 111 000 111 000 111...A műhold most végre jó helyzetben van. Tudja, hogy az első
bithármasnak 000-nak vagy 111-nek kell lennie, vagyis az 101
felbukkanása valami zavart jelez. De ha az eredeti üzenetben 000
volt, akkor két bitnek kellett volna megváltoznia egymáshoz
nagyon közel, és ez valószínűtlen, ha az üzenetrongáló kozmikus
sugár eléggé ritkán támad. A hold tehát okkal bízhat a többségi
szabályban: ha a három bitből kettő 1-es, akkor az eredeti üzenet
nagyon jó eséllyel 111 lehetett.
Ezzel most példát láttál a hibajavító kódra: egy olyan
kommunikációs protokollra, amellyel a vevő kiszórhatja a
hibákat a zajos üzenetekből.[^118 ] Ez a gondolat, mint alapjában
minden egyéb is az információelméletben, Claude Shannon 1948-