feladatot teljesített a Statisztikai Kutatócsoportnak, később
Nobel-díjas közgazdász és számos elnök tanácsadója lett,
valamint az alacsony adók és liberális eszmék hatékony
szószólója. Híres jelmondata: „Minden körülmények között
pártolom az adócsökkentést, bármilyen okból és céllal történjen
is, mindig, amikor csak lehetséges.” Nem gondolta, hogy a Laffer-
görbe tetejére kellene kapaszkodnunk, ahol az adóbevétel a
lehető legmagasabb. Friedman szerint a kormány által
megszerzett pénzt végül a kormány költi el, és többször költi
rossz dolgokra, mint jóra.
Mérsékeltebb kínálatoldali gondolkodók, például Mankiw,
azzal érvelnek, hogy az alacsony adók jobban ösztönözik a
keményebb munkát és a vállalkozások indítását, így végül
nagyobb, erősebb gazdasághoz vezetnek akkor is, ha az
adócsökkentés közvetlen hatása kisebb állami bevételt és
nagyobb deficitet eredményez. Egy bővebb újraelosztást
szorgalmazó közgazdász azonban közbevetné, hogy a helyzet
minden szempontból romlik; a csökkenő állami költések miatt
kevesebb infrastruktúra épülhet ki, kevesebb eszköz marad a
visszaélések megakadályozására, és a kormány általában is
kevésbé képes a szabad vállalkozások boldogulását elősegíteni.
Mankiw arra is rámutat, hogy a leggazdagabb emberektől –
akik a jövedelmük legfelső szeletének 70%-át fizetik be adóként –
több adóbevétel származott Reagan adócsökkentése után.[^13 ] Ez
azt a nyugtalanító lehetőséget is felveti, hogy az adóbevételek
maximalizálásának a legjobb útja, ha a középosztályt jól
megadóztatjuk, mert nekik nincs más választásuk, mint tovább