bizonyíték arra, hogy a tisztesség fejlődő követelményei szerint
Daryl Atkinst már nem lehet kivégezni.
Antonin Scalia[^166 ] bíró nem tartozott közéjük. Előbb
vonakodva bár, de elismerte, hogy a nyolcadik módosítás
megtilthat büntetéseket (például a füllevágást), még ha azok
alkotmányosan megengedett büntetések voltak is az alkotmány
létrehozóinak idejében.[^167 ]
De még ha így van is, írja Scalia, az állami törvények nem
bizonyítják azt, hogy az állami törvényhozó testületek
egyetértésre jutottak volna az értelmileg visszamaradottak
kivégzésének ellenzésében, holott a Penry-ügy mint precedens
azt előírja:
A bíróság csupán látszatra tartja tiszteletben ezeket a precedenseket, csak
hogy csodálatosképpen a szellemileg visszamaradottak kivégzésével
szembeni „nemzeti egyetértést” olvashasson ki [...] abból a tényből, hogy 18
állam – annak a 38 államnak kevesebb mint a fele (47%-a), amely egyáltalán
lehetőséget ad a halálbüntetésre (vagyis ahol ez a kérdés egyáltalán
felmerülhet) – a legutóbbi időkben törvénnyel tiltotta meg a szellemileg
visszamaradottak kivégzését. [...] Már az államok puszta számából – a 18-ból- is látnia kell minden, észszerűen gondolkodó embernek, hogy szó sincs
„nemzeti egyetértésről”. Hogyan számíthat „egyetértésnek” az, hogy a
halálbüntetésre lehetőséget adók 47%-a egyező tartalmú törvényt hoz?{^9 }
A többség másképpen bánt a matekkal. Az ő számításaik szerint
harminc állam tiltotta a szellemileg visszamaradottak
kivégzését: a Scalia által is említett tizennyolc, meg az a húsz,
amelyik megtiltott bármiféle kivégzést. Ez pedig harminc az
ötvenből; nyilvánvaló többség.