döntések nagyjából arra egyszerűsödnek, hogy „menjek-e az
általam szeretett dolgok felé” (a zab felé), vagy „menjek-e
távolabb az általam nem szeretett dolgoktól” (az éles fénytől).
Az iszappenész decentralizált gondolkodási folyamata nagyon
jó hatásfokkal végzi el ezt a feladatot. Még arra is meg lehet
tanítani, hogy végigmenjen egy labirintuson.{^12 } (Sok idő kell
hozzá és sok zab.) A biológusok azt remélik, hogy ha megértik,
hogyan igazodik el az iszappenész a maga világában, akkor az
némi betekintést enged a tudat korai evolúciójába.
S még itt, az elképzelhető legegyszerűbb döntéshozatalban is
akadnak rejtélyes jelenségek. Tanya Latty és Madeleine
Beekman a Sydney-i Egyetemen azt vizsgálta, hogyan boldogul
az iszappenész a nehéz helyzetekkel.{^13 } Neki ilyesmi a nehéz
döntés: a Petri-csésze egyik oldalán van három gramm zab, a
másik oldalán öt gramm zab van, de UV- (ibolyántúli) fény
világítja meg. Az iszappenészt beteszed a csésze közepére. Mit
fog csinálni?
Ilyen körülmények között a kutatók azt tapasztalták, hogy az
iszappenész felerészben az egyik megoldást választotta,
felerészben a másikat; a zabtöbblet ellensúlyozta az UV-fénnyel
járó kellemetlenséget. Ha klasszikus közgazdász volnál, mint
Daniel Ellsberg volt még a RAND munkatársaként, akkor azt
mondanád, hogy a kisebb zabmennyiség a sötétben ugyanannyi
utilt ér az iszappenésznek, mint a nagyobb mennyiség UV-
fénnyel megvilágítva, ezért választja hol ezt, hol azt.