Biztosan kijelenthetjük, hogy szinte az összes Nader-szavazó
szívesebben látta volna Al Gore-t az elnöki székben, mint
George Busht.[^170 ] Amit úgy is lehet mondani, hogy a floridai
szavazók biztos 51%-a jobban szerette volna Gore-t, mint Busht.
S mégis Ralph Nader, a nem fontos lehetőség jelenléte miatt
nyerte Bush a választást.
Nem azt mondom, hogy a választásnak másként kellett
volna eldőlnie. De az igaz, hogy a szavazatok paradox
kimenetelt hoznak, és abban a többségek nem találnak utat
akaratuk érvényesítésének, és hogy lényegtelen választási
lehetőségek szabják meg a választás kimenetelét. 1992-ben
Clinton látta ennek hasznát, 2000-ben George W. Bush, de a
matematikai elv ugyanaz: nagyon nehéz értelmet adni annak,
hogy „mit akarnak valójában a választók”.
Másként is lehet persze választást szervezni, nem csak úgy,
ahogyan mi Amerikában. Ez elsőre furcsának tűnhet: mi más
lehetne igazságos, mint hogy az a jelölt győz, aki a legtöbb
szavazatot kapja?
Egy matematikus így gondolkodik erről a problémáról.
Valójában ez az a mód, ahogyan egy 18. századi francia
matematikus – a ballisztikában fontos munkát végző Jean-
Charles de Borda – gondolkodott róla. A választás: egy gép.
Szeretem nagy, öntöttvasból készült húsdarálóként elképzelni. A
gépbe az egyedi választók választásai kerülnek be. A masszát,
ami kijön, úgy nevezzük, hogy közakarat.