De azzal, hogy Nadert elhagytuk, egyáltalán nem hagytuk el
azoknak a szavazatát, akik őt tették az első helyre. (Használd az
egész marhát!) A következő lépés – az „azonnali lefutás” –
nagyon eszes húzás. Húzzuk ki Nader nevét az összes
szavazólapról, és számoljuk meg újra a szavazatokat, mintha
Nader sohasem létezett volna. Azzal Gore 51%-ot kap azok
jóvoltából, akik őt tették az első helyre: 49%-ot már az első
menetben is összeszedett, s ahhoz jön még a 2 százalék az első
helyen Naderre szavazóktól. Bushnak ugyanúgy 49%-a van,
mint az első menetben. Kettejükből őt tették kevesebben az első
helyre, őt kell tehát elhagyni. S ezzel Gore a győztes.
S mi történne a 2000-es floridai választásban, ha a „Gore,
Nader, Bush” sorrendre eső 2%-ot áttennénk a „Bush, Gore,
Nader” sorrendre? A Borda-féle számítás szerint ebben az
esetben is Gore lenne a győztes. Az ausztrálok rendszerében
már más lenne a helyzet. Nader ilyenkor is kiesne az első
számlálás után, de mivel a szavazatok 51%-a Busht előbbre
tette, mint Gore-t, Bush vinné el a pálmát.
Az azonnali lefutásos választás vonzerejéhez – a
„preferenciális választáséhoz”, ahogyan Ausztráliában mondják
- nem férhet kétség. A Ralph Naderhez hasonló emberek hívei
nyugodtan szavazhatnak a kedvencükre, nem kell attól
tartaniuk, hogy végül azt segítik majd a versenyben, akit a
legkevésbé kedvelnek. Ami azt illeti, Ralph Nader is nyugodt
szívvel elindulhat – semmiképp sem fogja azt a nyeregbe
emelni, akit a legkevésbé kedvel.[^172 ]