Jordan Ellenberg - Hogy ne tévedjünk - A mindennapi élet rejtett matematikája

A választók egyik többséget alkotó része – a K-val és W-vel jelölt
szelethez tartozók – Wrightot előbbre sorolja Montrollnál. Egy
másik többség, az M és a K szelethez tartozók, Kisst előbbre
sorolja Wrightnál. Ha az emberek többsége jobban szeretné
Kisst, mint Wrightot, és az emberek többsége jobban szeretné
Wrightot, mint Montrollt, akkor ebből nem az következik, hogy
megint Kissnek kell győznie? Csak egy baj van: az emberek
kiáltó többsége, 2845-en a 371-gyel szemben Montrollt jobban
szeretik Kissnél. Egészen furcsa háromszög: Kiss győz Wrighttal
szemben, Wright győz Montroll-lal szemben, Montroll győz
Kiss-szel szemben. Egy az egy elleni küzdelemben mindegyik
jelölt vesztene a másik kettő bármelyikével szemben. Hogyan
lehetne valamelyiknek is jussa a hivatalhoz?
Az ilyen bosszantó köröket Condorcet-paradoxonnak
nevezik, arról a felvilágosodás kori francia filozófusról, aki a 18.
század vége felé fölfedezte őket. Marie-Jean-Antoine-Nicolas de
Caritat, Condorcet márkija az egyik legnevezetesebb liberális
gondolkodó volt a francia forradalom előtti időkben, s végül a
Törvényhozó Gyűlésben a Közoktatási Bizottság elnöke lett.
Politikus volt ugyan, de nemigen emlékeztetett politikusra –
félénk volt, hajlamos a kimerülésre, s olyan halkan meg
sietősen beszélt, hogy a durva hangú forradalmi teremben
sokszor meg sem hallották a javaslatait. Másfelől meg hamar
feldühítették az övével nem egyező intellektusú emberek.
Emiatt a félénkséggel párosult hevesség miatt ragasztotta rá