fiatalemberben látta azt az embert, aki a legjobban átadhatja
majd a felvilágosodás racionalista tanait a francia gondolkodók
következő nemzedékének. Talán az is segített, hogy Condorcet
formális éloge-t (visszaemlékező értékelést) írt a tudományos
akadémiának Voltaire régi barátjáról, a lottósémájával Voltaire-
t is gazdaggá tevő La Condamine-ról. Hamarosan élénk
levelezésbe kezdtek, s Condorcet nyomban értesítette Voltaire-t
a legfrissebb párizsi politikai fejleményekről.
Később támadt némi súrlódás kettejük között Condorcet-nek
egy másik, ezúttal Blaise Pascalról írott éloge-a miatt. Condorcet
joggal magasztalta Pascalt mint nagy tudóst. A Pascal és Fermat
által kifejlesztett valószínűségelmélet nélkül nem juthatott
volna el a maga tudományos eredményeiig. Condorcet is
elutasította a Pascal-fogadást, akárcsak Voltaire, de más okból.
Voltaire bántóan komolytalannak gondolta, hogy valaki
metafizikai kérdéseket úgy tárgyaljon, akár egy kockajátékot.
Condorcet, mint később R. A. Fisher,{^22 } matematikaibb
természetű ellenvetést tett: nem fogadta el, hogy matematikai
nyelvet lehetne használni olyan kérdések megvitatására, mint
Isten létezése, mivel az nincs a szó szoros értelmében kitéve a
véletlennek. De Pascal eltökéltsége – hogy matematikai
szemüvegen át tekintsen az emberi gondolatokra és
viselkedésre – már természetesen vonzotta a benne mocorgó
„társadalmi matematikust”.
Voltaire viszont csak a haszontalan vallási fanatizmus
megnyilvánulásának látta Pascal művét, és elvetette azt a