megfontolásokból hozott döntés volt, a bírák egy esetleg több
hónapig húzódó választási zűrzavarnak akarták vele elejét
venni.
Az ellentmondás kísértete
A formalizmusnak van valami szigorú eleganciája. Vonzza a G.
H. Hardyhoz, Antonin Scaliához és hozzám hasonló embereket
- az olyanokat, akikben jó érzést kelt egy szép, szigorú, az
ellentmondások ellen biztos védelmet adó elmélet. De nem
olyan könnyű következetesen betartani az efféle elveket, s az
sem biztos, hogy okos dolog. Alkalmanként még Scalia bíró is
elismerte, hogy ha a törvény szó szerint véve képtelen ítélethez
látszik vezetni, akkor a szó szerinti értelmezést félretéve az
észszerűségre támaszkodva kell kitalálni, mire gondolhatott a
Kongresszus.{^8 } Ugyanebből az okból egyetlen kutató sem
akarja valójában, mondjon bármit a maga elveiről, hogy a
szignifikancia szabályai megkössék a kezét. Ha két kísérletet
végzel – az egyikkel egy elméletileg érdekes klinikai kezelési
módot tesztelsz, a másikkal azt, hogy egy kimúlt lazac vajon
mutat-e érzelmeket romantikus fényképfelvételek láttán –, s
mindkettő 0,03-os p-értékkel zárul, akkor nem fogod a kettőt
egyenrangúként kezelni. A képtelen következtetéseket bizony
emelt szkepszisadaggal fogod fogadni, a fene ott egye a
szabályokat.