„Nem vagyok rá képes”, holott képes...{^3 }De Ashberynek igaza van, Rooseveltnek és a Housemartinsnak
meg nincs. Ashbery szemében a nem biztosnak lenni egy erős
személyiség cselekvése, nem egy nyápicé. Mint a vers máshol
mondja: „...az mintegy sövényen lovaglás / esztétikai eszmény
szintjére emelve...”
És a matematika része ennek. Az emberek rendszerint a
bizonyosság és az abszolút igazság birodalmának gondolják a
matematikát. És bizonyos tekintetben az is. Szükségszerű
tényekkel kereskedünk, a 2 + 3 = 5-tel meg az összes többivel.
De a matematika arra is való, hogy a bizonytalanról
gondolkodjunk; hogy szelídebbé tegyük, ha már a háziasítása
nem megy. Ez Pascal óta így van: ő azzal kezdte, hogy
megértesse a szerencsejátékosokkal a véletlen szeszélyeit, és
annak a kiderítésével végezte, hogy mik a fogadási esélyek a
legkozmikusabb fogadásban.[^192 ] A matematika lehetővé teszi,
hogy bevett módszer szerint legyünk bizonytalanok: nemcsak
úgy, hogy azt mondjuk, „húha”, majd megadóan feltartjuk a
kezünket, hanem inkább határozott kijelentéssel: „Bizonytalan
vagyok, éspedig emiatt vagyok bizonytalan, és nagyjából
ennyire vagyok bizonytalan.” Vagy még inkább ezzel:
„Bizonytalan vagyok, és neked is annak kellene lenned.”