Jordan Ellenberg - Hogy ne tévedjünk - A mindennapi élet rejtett matematikája

Kalkulusvizsgán kaphatunk olyan feladatot, hogy számítsuk ki
egy kancsóban maradó víz tömegét, miután valahol lyukat
fúrtunk a kancsóba, és egy adott ideig engedtük kifolyni a vizet.
Ha sürget az idő, könnyen véthetünk számolási hibát az ilyen
feladatoknál. És emiatt néha a diák olyan nevetséges eredményt
kap, hogy a kancsóban maradó víz tömege –4 gramm.
Ha egy diákkal ez történik, és kétségbeesetten odaírja, hogy
„valahol eltoltam, de nem találom a hibát”, akkor megadom neki
a fele pontszámot.
Ha csak simán odaírja a lap aljára, hogy „–4 gramm”, és
bekarikázza, akkor nulla pontot kap, akkor is, ha a teljes
levezetés helyes volt, eltekintve egyetlen számjegy elírásától
valahol a lap közepén.
Egy integrált kiszámítani vagy egy lineáris regressziót
elvégezni a számítógép is elég hatékonyan tud. Annak
eldöntéséhez azonban, hogy az eredmény értelmes-e, vagy hogy
az adott módszer volt-e a legalkalmasabb a feladat megoldására,
már értő emberi elmére van szükség. A matematikát azért
tanuljuk, hogy képessé váljunk az ilyen kérdések eldöntésére. E
nélkül a matematikakurzusunk a diákot lényegében csak a
Microsoft Excel egy lassú, problematikus verziójává képezi ki.
És valljuk be őszintén: sok matematikakurzus valóban csak
ennyit ér. Hogy rövidre fogjunk egy hosszú, vitás történetet, a
gyerekek matematikatanítása évtizedek óta az úgynevezett
matematikai háborúk színtere. Az egyik oldalon vannak az olyan
tanárok, akik a memorizálást, a gördülékenységet, a
hagyományos algoritmusokat és az egzakt válaszokat